Eszembe jutott még egy tavalyi varromány, amit nem mutattam meg a blogon, csak szerettem volna. Ezt a sminkecset tartót Nikinek készítettem karácsonyra.
A képek olyanok, amilyenek, nem volt alkalmas időpont a fényképezésre. Szentestére épphogy elkészült, utána elkerült itthonról. A héten összegyűlt a barátnősereg, akkor hozta el, hogy le tudjam fényképezni, de addigra meg már este lett, sötét lett, meg a kedvem is elment a fényképezéstől, de muszáj volt, mert különben megintcsak elvitte volna.
Fehér bőrből csináltam, a belseje pedig fekete lenvászonból készült, van benne egy kis zseb, valamint gumis bújtatók, amik megtartják az ecsetet. Az egészet egy rózsaszín (vagy éppen az ember hangulatához illő) szaténszalaggal lehet összekötni. Volt ám izgalom, miközben készült, mert fogalmam sem volt milyen hosszú egy sminkecset, féltem, hogy túl kicsi lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése